Most már igazán nagyon érik... a szőlő. Nem, hanem az, hogy a tanítással kapcsolatos élményeimről is beszámoljak, de az akkora falat, hogy egyelőre nem érzem az erőt, hogy belevágjak. Eljön még annak is az ideje...
A szeptemberi egy hetes felkészítőtáborunk alatt figyelmeztettek bennünket a kulturális sokkra, amit majd tapasztalni fogunk Kínában. Bevallom őszntén, hogy én semmi hasonlót nem éreztem. Sokan közülünk mondják, hogy dehogynem, nagyon erősen érzik, Erre csak azt tudom mondani, hogy "ember mire számítottál mégis?!". Amikor megkérdezik tőlem a diákjaim, hogy mit gondolok Kínáról, mindig azzal a mondattal kezdem, hogy Kína nagyon más, mint bármi, amit eddig tapasztaltam. Ezt a kérdést sokkal jobban szeretem, mint a szereted-e Kínát, tetszik-e Kína vonalat. Persze utóbbiakra is lehet azzal válaszolni, hogy Kína más.
Az is, és aki erre nem készült fel, az enyhén szólva ostoba. Ezért érthetelen számomra a többi gyakornok tanár hozzáállása, és megnyilvánulásaik, hogy jaj, mekora sokk. Hát öregem....ja. Eljöttél egy másik kontinensre egy kommunista országba, ami a világ egyik legnépesebb országa is egyben. Kulturális sokként megélni azt, hogy itt minden más, egyszerűen fogalmazva bődületes nagy hülyeség. Megdöbbenni,megrökönyödni persze lehet, de szerintem a legtöbb dolog inkább szórakoztató, mintsem sokkoó, főleg a számunkra, akik maximum egy évet szándékozunk eltölteni itt. Egy dolgot emelnék ki, ami a legtöbbünk számára igencsak nagy meglepetés volt: a WC. 
Bizony ez a helyzet itt Kínában... Bár azt tudom mondani, hogy stramm kölkök vagyunk, mindenki kempingezett már, nem ez a világ vége... Mégis lehetséges, hogy ez tántorította el azt a gyakornokot, aki augusztusi megérkezésünkkor az első este elkezdte nézni a hazafelé tartó járatokat. Kijelentette, hogy ő nem erre számított, majd hazarepült. De róla nem beszélünk... Szégyenfolt, s a nevét sem ejtjük ki a szánkon, mint ahogy annak az idiótának sem említjük a nevét, aki képes volt Kínába repülni vízum nélkül, s így bizony fordulhatott vissza, mert nem engedték be a határon... Hát sebaj, elhullott a férgese...
Hozzátartozik persze mindehhez, hogy vannak AZOK a napok....Amikor az ember, egyszerűen csak azt érzi, hogy jójó itt minden más, elfogadó vagyok, de a manóba is, nem lehetne, hogy csak egyvalami úgy működk mint a "normális világban", s nem kínaimódra?
Hogy csak egy példát említsek, ez a legfrissebb, és egyben húsbavágó a fizetésnap.
Anyukával beszéltem nem is olyan régen, hogy mikor ő kezdett el tanítani, akkor még bizony fizetésnapon, mindenki kigyózott a sorban a pénztárnál a suliban, hogy megkapja ami neki jár. Döbbenettel vettem tudomásul (én, az elkényezetetett, elektrokusvilgában élő, ipszilongenerációs kishülye), hogy nem is olyan régóta van az úgy, hogy számlára utalják a fizetést... Hát Kínában most is kigyózunk. Különbség: a sor soooooookkal hosszabb, miért? hát, nem másért minthogy - ahogy azt korábban említettem - ez a világ egyik legnépesebb országa. Sokan vagyunk mint az oroszok. (nah ez a kifejezés is értelmét vesztette amint Kínába értem...)
Most hónapban kaptam az első fizetésemet az óvodában, és mondták, hogy akkor ha lehet reggel 10-re menjek és álljak be a sorba. Mondtam, jó, lehet. Jó, hát késtem na, valahogy nem megy ez a tájoljuk be mi mennyi idő, hiszen csak a hídon kell áttekerni, arra meg nyilván elég 10 perc, nem? Nem. De a lényeg, hogy lóhalálában vágtattam, hogy odaérjek, és mikor megérkeztem, közölték, hogy az "ember, aki a pénzt hozza még nem jött meg, és nem is tudják, hogy mikor fog". VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, nem hiszem el! Miért nem képesek egy olyan időpontot mondani, amikorra már biztos lesz pénz a pénztárban, és mért óóóó miért nem képesek írni egy nyamvadt üzenetet, hogy ne menjek még. Mindezt egy olyan országban, WeChaten keresztül (ami a kína whatsapp és fészbuk egybeolvasztva, mert miért is használnák azokat az alkalmazásokat, amit a világ többi része használ...) lehet fizetni mindenért. Boltban, étteremben, neten, akármit veszel tudsz az alkalmazással fizetni, amit össze lehet kötni a bankkártyáddal.
Apropó, bankkártya.... Ezel el is jutottunk a mai nap első kínaiságához. A pipa és az iksz történetéhez. Egyszer volt, hol nem volt, hogy úgy két héttel ezelőtt elvittek (igen, elvittek saját kocsival, sofőrrel) bankszámlát nyitni. Tudom, tudom, épp most mondtam, hogy pénztárnál sorbanállós a fizetés. Igen, ez így s van, kivéve amikor a szervezeten keresztül kapom a fizetést, akiken keresztül a z egyetemre kerültem tanítani. Vagyis az egyetemen tanításért utalják a pénzt, minden egyéb munkáért - értsd, az oviban való vendégszereplésért, promociósfilm forgatásért - van pénztár, és ha kínai vagy akkor is. Szóval, elmentünk a bankba ahol ki kellett töltenem egy kedves formanyomtatványt. Ez eddig stimmel is. De amikor eljutottunk (ez a második kérdés), hogy nő vagyok-e vagy férfi, és kszet tettem az egyik mezőbe, kedves kísérőm Sissi felszisszent (muhahahhaha, értitek...). Nézem, mi a baj. Rossz helyre tettem az ikszet, és azt mondtam féri vagyok? Nem nem, nem ez a baj. Hát akkor? Az iksz. Az nem jó. Mivan? Bambán nézek rá, mire mivel az angoltudása korlátozott, és nem szerepel a repertoárjában a "tick" szó, kivette a kezemből a tollat s megmutatta, hogy Kínában bizony ikszet nem teszünk, mert az nem helyes. Pipa, az van. Ám legyen. (új fejlemény és hepiend a történetben,hogy tegnap megérkezett az első fizetésem, s bár a bankautomaták is kínaiul vannak, addig nyomkodtam, míg valahogy angol nyelvet nem csiholtam, és IGGGEEEEN, fizetés, vagyis utazás meg evés meg minden ami szemszájnak ingere.)
Vannak teóriám, hogy mi az iksz-pipa kérdés mögött a ráció, de kísérőm nem tudta elmagyarázni, hogy miért is nem helyes az iksz. Túl negatív? Ki tudja...
Hasonlóan érthetetlen - hmmm jó nem érthetetlen, végülis ez Kína - a piros szín bűvölete, amiben élnek. Kivéve, amikor nem abban élnek...Minden pecsét, minden hivatalos irat akkor jó, ha van rajta piros. Kékpecsét, zöldpecsét, kevésbé értékes. Gondoltam ezen az alapon kicselezem a rendszert, s okosabb leszek mint az összes kínai együttvéve, na majdénmegmutatom szólt a mottó.
A piros szín Kínában egyébként nem csak az evidens okból kifolyólag fontos, hanem azért is, mert a babona szerint szerencsét hoz. Éppen ezért a kínai esküvői ruha eredetileg piros színű volt, ezért pirosak a lampionok, ezért piros a jókívánság. Hogy mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás, nem tudom.
Ami az én prios sztorimat illeti...Minden hónapban írok haza levelet. Igen, kőkorszaki de akkor is. Szeretek levelet írni és kapni. Szerintem van valami varázsa. Tehát megírtam a szokásos episztolámat, és megcímeztem a borítékokat, pirossal. Gyönyörű volt, még Magyarország kínai nevét is ráírtam pinyinnel (gy.k.a kínai karakterek latinbetűs átírása) és kína karakterekkel is (feltehetőleg hibásan, és rossz sorrendben rajzolva a karakterek elemeit. Amiről azt hinnéd, senki nem veszi észre, hisz csak a végterméket látják, de nem nem. Észreveszik, tudják...mindent látnak). Majd összeszedve a bátorságomat elzarándokoltam egy postára. Megértettük egymást elsőre a hölggyel. Mutattam neki boríték, mondta érti, az összhang varázslatos volt, gondoltamjesssz a mai nap győzelme. Ráadásul még mondtam is, hogy a levél XiongYáLi-be megy, s a postáskisasszony hevesen bólogatott, nyújtotta a kezét. Nesze itt a levél, mennyibe fáj feladni?. Nézegeti, forgatja, majd rámnéz és nemet int a buksija. Rámutat a borítékra, s a tintára, és mutatja, hogy piros. Azaz, mondom nagy büszkén, piros, hogy értsétek fontos, hogy elmenjen, és hivatalosnak tűnjék. Hát éppen ez a baj, a piros, na az az ami nem jó. Ráadásul a boríték meg fehér, azsejó. Hát ergyanemjó másik kell... Adott egy barnás, megsárgult borítékot, és egy fekete tollat. Neszenekem, próbálok okos lenni, és hát nem ez az egyetlen hivatalos hely ahol rossz a piros? Reméljük valóban megértette, hogy hová szeretném küldeni a leveleket,kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt jut el Magyarországra innen a posta. Miután betettem a levelet az új borítékba, s megcímeztem ezúttal feketével, minden simán zajlott, úgyhogy ha valaki levelet kap Kínából otthon, azonmód szóljon, csakhogy készülhessek, hogy mennyi idő egy sima levél elküldése. Jön a karácsony (igen, tisztában vagyok vele, hogy még csak október van...) és valahogy el kell küldeni az ajándékokat.
Az is igaz mondjuk, hogy mikor legutóbb megkérdeztem a diákjaimat, hogy adjanak tanácsot abban, hogy mit adjak az otthoniaknak karácsonyra (cseles, nem? két legyet egycsapásra alapon, ők megtanulnak 'giving suggestions' én meg megtudom, milyen hagyományos kínai dolgot tudnék küldeni haza) az egyöntetű válasz az volt: PÉNZT. Ééééérdekes mondtam, majd rávilágítottam, hogy a pénz nem feltétlenül hagyományos, kínai kuriózum. No persze adhatok jüant ajándékba, csak hát nem biztos, hogy sokra mennek vele otthon. A következő javaslat az volt, hogy adjak történetet ajándékba (igen, story volt a szó), oké mondom, csak ugye nem nagyon fognak ők kínaiul olvasni, megvannak-e ezek a könyvek angolul? Nem nincsenek. Hmmm, ez se a nyertes ötlet....Az utolsó javaslatok egyike az volt, hogy vigyek haza hagyományos kínai gyorskaját. Erre csak hisztériukus nevetésben törtem ki. Szecsuán tartományból, gyorskaját... Persze, mert Kína éléskamrájából a legértékesebb, leginkább jelélemző produktum a gyorskaja lesz. Hogy végül milyen megoldásra jutottunk a diákok és én, azt nem árulom el, mert a karácsonyi ajándék legyen meglepetés. Legyen elég annyi, hogy vannak ötletek, épkézláb (tőlem) és kevésbé épkézláb ötletek (a diákjaimtól).
Legközelebb ígérem már komolyan a tanításról, s a diákokról írok majd, ha mégsem így lenne, akkor meg jönnek a további kínai kuriózumok. Esetleg beszámolok a külföldiként osztályrészünkül jutott sztáréletről, a szelfimániáról, a csillámos csillárokról, a KTV-ről vagy éppen a masszív szerencsejáték függőségről (nem, még nem az enyémről...)
Isten hozott Chengduban, ahol sok a panda és az emberek is pandákká válnak...
A mellékes programok is iszonyatosan szuperek voltak, és az egész kis kompániánk is igazán remek társaságnak bizonyult. Nem állítom, hogy mindenkivel beszélgettem, de majdnem, és most mindenki igyekszik mindenki támasza lenni. Hihetetlen érdekes, hogy ha emberek hasonló helyzetbe kerülnek, és hasonló kihívásokkal küzdenek, mennyire összetartóak tudnak lenni. Ilyenkor a kedvesség és a segítőkészség teljesen őszinte és nem kérdőjeleződik meg, hogy vajon ez belülről fakad, avagy belenevelt manír. (khöm brit udvariasság….ők maguk is úgy gondolják, hogy csak egy homlokzat, és kirakat, és nem feltétlenül belülről fakadó valami) Ami még szintén nagyon üdítő az a banda mentalitása, mindenki szinte azonnal ráhangolódik a másikra és nem csak a szükség okozza ezt, hanem egyszerűen már a tény, hogy itt vagyunk, azt feltételezi, hogy hasonló a gondolkodásunk.
Lássuk csak miket csináltunk. Voltunk a pandaparkban, naná. Hogy miért mondtam, hogy a szecsuáni emberek maguk is pandák? Hát mert két dolgot csinálnak nagyon szívesen: esznek és alszanak. De még mennyit tudnak enni. Deyangi kísérőmmel elmentünk egy street food helyre, és miután vagy 3-4 különböző dolgot ettünk és mondtam, hogy mindjárt kipukkadok, furcsálkodva rámnézett és azt kérdezte, hogy de akkor én most komolyan nem eszem már semmit, és inni se, és biztos nem vagyok még éhes? Hogy ez miért akkora szó, mert a lány (majd mesélek még a következő bejegyzésben róla) úgy 3 fejjel alacsonyabb mint én, és feleolyan széles… :-)
