Hmmm, hogy lehet egy lakás csak sajátszerű? Erre nem olyan nehéz válaszolni, otthon ha bérled például, itt meg, ha hozzádvágják, és ez az elkövetkező 4-5 hónapra a Te helyed. Na, de ne ugorjunk ennyire előre...
Ott tartottam, hogy augusztus 30-án eljött értem a nyár, muhahhaaaa, vagyis July, egy kínai angol tanár, aki abban az iskolában tanít, ahol én is fogok, következő hétfőtől (úristen 3 nap múlva!!). Érdekesek ezek a kíniak, annak ellenére, hogy a britek elnyomták őket egy rakás ideig, mégis adnak maguknak angol nevet, és sokan nagyon igyekeznek azon, hogy igazán jól beilleszkedjenek a nyugati világba, itt keleten (kérdem én, minek?). Sajnos, olykor abból kifolyólag, hogy náluk minden keresztnévnek jelentése van, és egyben a szülők/nagyszülők gyerekkel szembeni reményeiket és elvárásaikat is kifejezik, gyakran nem teljesen elfogadható nevet választanak maguknak, ami később esetleg az üzleti életben hátráltathatja őket. Persze szerintem szórakoztató egy Moonlight vagy Rainbow nevű CEO, de lehet kicsit nehezebb komolyan venni, mint egy sima Sarah-t vagy John-t.
A lényeg, hogy July jött, és bár kinézett vagy 15 évesnek, kiderült, hogy 27 és nemrégiben ment férjhez. Az autóban beszélgettünk, s bár nehezen indult be a társalgás, szerintem egészen sikerült megalapozni egy jó kis barátságot. Azt mondják, hogy különösen oda kell figyelni a bizalomra a kínaiaknál S mivel July lesz a mandarin tanárom, így fontos, hogy bízzunk egymásban, és ne bullshit mondatokat tanítson (mint például hülye külföldi vagyok és nem beszélek egy szót sem mandarinul). Túlélés, túlélés...
Aztán megérkeztünk, úgy egy órányi vezetést követően, találkoztam Hebe-vel, aki a tanszékem tanszékvezető helyettese és egyben tanulmányi koordinátor is. Azt gondolnám, ennyi titulussal sok mindent tud, de sajnos sok eligazító információval ő sem rendelkezett. Cserébe viszont, elkalauzolt az új otthonomba, ami, mesés, és kölcsönadta a lányát, Sarah-t, hogy megmutasson egy-két helyet a városban.
A lakás magáért beszél, benne az ideoda felakasztott ruhák pedig az első mosási kísérletemről tanúskodnak... Hát a víz a mosógépből nem folyt el, s hiába nyomkodtam minden gombot, nem sikerült a kínai gombok titkát megfejtenem... Sebaj, majd legközelebb. Ha akkor sem, akkor pedig majd kuncsorgok az egyik kollégámnál, hogy ugyan mutassa meg, hogyan kell, mert nem értek ezekhez a modernekhez. Nem segít az internet sem, mert ott is csak kínaiul van meg az útmutató...
Térjünk csak vissza az első deyangi élményekre, már magára a városra. Komoly 1 jüan a buszjegy ára egy útra, ez bizony 44 forint, csakhogy olyan lassú a busz, és akkora a forgalom, hogy gyakorlatilag gyorsabban besétálok (aki ismeri a sétatempómat, érti, hogy miért kacagok, mikor a Google azt mondja nekem, hogy 1 óra.... jajaja, meg mínusz 15 perc). No mindegy is, elsőként egy parkba mentünk, ahol gyönyörű árkádok alatt aprócska művésztelepecskék húzódnak meg. Minden van itt, zene, festészet, szobrászat és ha bemész, akkor meg is tanítanak ezekre a dolgokra. Ahová mi mentünk, az főként zenével no meg teával foglalkozott. Megteáztunk Sarah mesterével, aztán meg megpróbáltunk megszólaltatni különböző fúvós hangszereket. Jelentem az indiai és a nepáli fuvola megy, a tradicionális kínai hangszerek, legyen fúvós, vagy húros....hát az nagyon nem :-)
De vissza a kajára, hiszen mindenkit ez érdekel, Szecsuán Kína éléskamrája, szóval a kaja olcsó és isteni. Mintha említettem volna már, hogy olcsóbb nem főzni, mint főzni. Ezt bizony nekem találták ki. Szóval a mit ettünk kérdés: kis húsosbatyukat, disznóagyat, fűszerbeforgatott rizsgombócot, pálcikákról mártogatós mindenfélét, és tofulevest, jah és el ne felejtsem: vaníliatöltelékkel töltött gombócot. Hogy ez utóbbi miért érdekes, mert te választod ki ott helyben a tölteléket, és ők beletöltik a gombócodba, zseniális. Mindezek után azt mertem mondani útitársamnak, hogy mindjárt kipukkadok, és nem tudok többet enni. Nem hitt nekem... ;-) Aztán megmutattam az 5 hónapos terhes hasamat, és mindjárt elfogadóbb lett a hangulat.
Azon túl, hogy lehet remekeket enni itt ( másnap vissza is tértem egymagam, bizony besétáltam mint az állat...meg haza is!) sok diák jár ide, és kérik Konfuciuszt, hogy kapjanak jó jegyeket. A faszerű dolog a szalagokkal arra van, hogy felírod a kívánságodat és reménykedsz, hogy teljesül. S noha Kína abszolút ateista ország (hazatértem :-P evolúció mindenek felett!!), mégis hisznek benne, hogy teljesülnek a kívánságaik.
Ma megkaptam a tanrendemet, elég sűrű lesz a félév, mivel elvileg három külföldi tanár szokta csinálni a mókát, csakhogy az egyik békehadtestes srácot kirúgták a programból, mivel nem utazott fel a suliba, mert szerelmes lett és Chengduban maradt... ostoba. Méghogy szerelem? Fogadok berezelt, vagy nem volt ínyére a tény, hogy a wc papír nem a wc-ben landol, hanem mellette egy kosárkában.
Ismerkedem a helyi külföldi közösséggel, folytonbevagyokszívva életművész Ross ellátott hasznos tanácsokkal, az egyik legfontosabb: mindig legyen nálad wcpapír mert sosem lehet tudni....muhahahhaaaaa. Isten hozott Kínában!
